• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





Színes tintákkal álmodom

„Színes tintákkal álmodom”

A Szabó Pál Általános Iskola és alapfokú Művészeti Iskola Kreatív munkaközösségének szervezésében 2016. május 21-én (szombat) megrendezésre került az I. Területi Festészeti Verseny. Helyszíne: A vésztői Sinka István Művelődési Központ. A helyi és a környék általános iskoláiból érkező 50 tanuló 4 korcsoportban mutathatta meg tudását. Az első korcsoport (1-2. osztály) meseillusztrációt készített. Mese címe: A bűvész és a leány (népmese). A második korcsoport (3-4. osztály) fantáziáját „Az utolsó táltos” című monda mozgatta meg. A negyedik korcsoport (7-8. osztály) feladata csendélet festése volt. A jól felkészült és igen tehetséges tanulók számára a lehető legoptimálisabb körülményt igyekeztünk biztosítani, hogy nyugodt alkotói légkörben, kellemes zene mellett, legjobb tudásuk szerint szabadon választott technikával jelenítsék meg képi világukat. A verseny megnyitására Tölcsér Jánosné intézményvezetőt kérte fel az esemény szakmai szervezője és vezetője Szegediné Kutasi Emma. Csősz Ferenc és Pocsaji Ildikó vezetésével a Szabó Pál Általános Iskola és AMI tanulóiból álló Napsugár színjátszó csoport „Életképek” című darabját láthatták a résztvevők, melynek üzenete: együtt könnyebb. A verseny szabályainak ismertetése után megkezdődhetett az igazi alkotó munka. Felkérésünkre három szakmai zsűri felügyelte a versenyt, később pedig értékelte az alkotásokat. A zsűri tagjaiként köszönthettük a vésztői származású Boldog-Horváth Ilona képzőművészt, a szintén vésztői Pruha Mária reklámgrafikust, valamint a gyulai Kéri Lászlót, aki író, költő, grafikus és festő is egy személyben.  A korcsoportok számára rendelkezésre álló idő kitöltése után a Bartók oktatási egységben játszóházakkal várták a munkaközösség tagjai a gyerekeket. Szintén a munkaközösségi tagok, szülők és támogatók felajánlása alapján süteménnyel, ásványvízzel kínálhattuk a résztvevőket. A zsűri értékelését követően Boldog-Horváth Ilona és Kéri László kiállításának megnyitására került sor. Boldog-Horváth Ilona szobrai, kisplasztikái és festményei mellett Kéri László képei hagyományos fénynél is kifejezőek voltak, de egy sajátos és roppant újszerű ötlet alapján UV-fénnyel megvilágítva új dimenziójuk tárult elénk. Röviddel ezután következett a zsűri értékelése. A zsűri elnöke Boldog-Horváth Ilona hirdetett eredményt, a díjakat pedig Huszárné Müller Zita alsós intézményvezető helyettes adta át.

Az I. korcsoport helyezettjei:

I. helyezett: Krecsmarik Hanna (Szabó Pál Ált. Iskola és AMI, Vésztő)
II. helyezett: Nagy Kira (Dr. Hepp Ferenc Ált. Iskola, Békés)
III. helyezett: Ács Eszter Emma (Tildi Zoltán Ált. Iskola és AMI, Szeghalom)

A II. korcsoport helyezettjei:
I. helyezett: Tóth Adrienn (Szabó Pál Ált. Iskola és AMI, Vésztő)
II. helyezett: Kiss Balázs (Szabó Pál Ált. Iskola és AMI, Vésztő)
III. helyezett: Tóth Henrietta (Szabó Pál Ált Isk. és AMI, Vésztő)

A III. korcsoport helyezettjei:
I. helyezett: Kocsis Lili (Ványai Ambrus Ált. Isk. és AMI, Dévaványa)
II. helyezett: Rózsa Anita (Ványai Ambrus Ált. Isk. és AMI, Dévaványa)
III. helyezett: Ladányi Valentina (Ványai Ambrus Ált. Isk. és AMI, Dévaványa)
IV. korcsoport helyezettjei:
I. helyezett: Juhász Evelin (Ványai Ambrus Ált. Isk. és AMI, Dévaványa)
II. helyezett: Szabó Diána (Szabó Pál Ált Isk. és AMI, Vésztő)
III. helyezett: Varjú Petra (Okány-Sarkadkeresztúr Általános Iskola, Okány)

A verseny helyezettjei a Szabó Pál Ált iskola és AMI , valamint a Sinka István Művelődési
Központ által felajánlott értékes könyveket, és festészeti eszközöket kapták jutalomként, azon oklevelekkel együtt, amelyeket a Szabó Pál Ált. Iskola Kreatív munkaközössége által meghirdetett „Oklevél tervezési verseny” nyertesei készítettek.
A zsűri elnöke két résztvevő számára különdíjat ajánlott fel. Az egyiket Bozóki Lili 1.a osztályos vésztői tanuló ,  a másikat pedig  Bartolf Valéria az Okány-Sarkadkeresztúr Általános Iskola, Okány 4. osztályos tanulója kapta.
Természetesen a verseny egyetlen tanulója sem mehetett haza üres kézzel, minden résztvevő patchwork technikával készített papír zsebkendő tartót és emléklapot kapott ajándékba. Festészeti Versenyünk hagyományteremtési céllal jött létre, így az elkövetkezendő évek során ismét megrendezésre kerül majd. Minden intézmény, kolléga, munkatárs, felkészítő pedagógus, szervezést segítő munkája köszönetet érdemel, hiszen, mint ahogy az „Életképek” című színdarab közvetítette számunkra: Együtt érdemes, együtt könnyebb!