2026. június 4-én Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhelyre szerveztünk kerékpáros osztálykirándulást a 2. a osztállyal. Az első ilyen túránk a gyerekekkel. Nagyon nagy dicséret illeti a tanulóinkat, hiszen mind a közlekedési, mind pedig a saját szabályainkat betartva épségben, jó hangulatban érkeztünk meg. A napra igény szerint szabadon választott mozgásos játékokat terveztünk. A csoport szülői munkaközösségének vezetője nagy segítségünkre volt a program szervezésben, mindabban, hogy a gyerekek lekváros papucsot, kürtős kalácsot kaphassanak. Ami igazán nagy élmény volt számukra, hogy láthatták az említett finomságok készítésének folyamatát és tevékenyen részt is vehettek a kürtős kalács készítésében. Megtanulták kórószárra tekerni a tésztát, láthatták, amint előkészítették a kemencét a sütésre. A magori büfé vezetője Attila bácsi irányította és felügyelte a folyamatot. Miközben sült a pite, jégkrémmel vendégelt meg minden kisgyereket. Andi nénintől a pincében igazi "gyereknyelven" megfogalmazott tárlatvezezést kaptunk, és dicséretet is, hogy milyen érdeklődő, fegyelmezett csoport vagyunk. Elfogyasztottuk a lekváros papucsot, a kürtős kalácsot, időhiány miatt elcsomagoltuk. Hazaindulás előtt, kifejezve hálánkat a kedves fogadtatásért és ellátásért egy aranyos műsorral köszöntünk el az emlékhely minden dolgozájától. Köszönjük a segítőink és minden kedves szülő támogató hozzáállását!


















