Pedagógusnap alkalmából szervezett ünnepséget a Gyulai Tankerületi Központ és a gyulai önkormányzat június 1-jén a Vigadóban, ahol Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, valamint Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a pedagógusokat.
Büszkék vagyunk Dr. Tabiné Kövér Éva kolléganőnkre, aki kiemelkedő pedagógiai munkájáért tankerületi elismerést vehetett át e jeles eseményen. Dr. Tabiné Kövér Éva 1986 - tól a Szabó Pál Általános Iskola dolgozója, mely azóta is első és egyetlen munkahelye. Pályafutása során munkáját mindvégig nagy szakértelemmel és odaadással végezte. Több évtizeden keresztül osztályfőnökként tevékenykedett, mely évek alatt kiemelkedően jó partneri viszonyt alakított ki a gyermekekkel, szülőkkel és kollégákkal egyaránt. Környezettudatosság és egészségnevelés területeken példa értékű munkát végez. Tudását kollégáival is megosztja, közösségformáló tevékenysége kimagasló. Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!



















