• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





2024. augusztus 22. Zánkai élménybeszámoló első rész.

2024. 08. 11 - 16. között a Szabó Pál Általános Iskola és AMI 24 tanulója és 2 pedagógusa - Haragos Vanda és Dugmonits Csilla - a Zánkai Erzsébet - táborban vehetett részt. Augusztus 11-én reggel 7 után indultunk a hosszú útra, délután 3 - ra érkeztünk a gyermekparadicsomba, ahol már ebéddel vártak a szervezők. Ennek elfogyasztása után a szálláshelyeink elfoglalása következett. A téli 3-as épületben laktunk, mindenhez közel. Az erdei környezet sokat segített a hőség elviselésében, és az erkélyekről esténként az augusztusi csillaghullást is tudtuk figyelni kis sikerrel. Az első esténken altábori nyitóceremónián, és egy fergeteges tábornyitó bulin vehettünk részt. Augusztus 12-én a reggeli torna után első dolgunk volt, hogy megnézzük a magyar tengert közelebbről. A parton a tudomány napja keretein belül érdekes fizikai - kémiai kísérletekkel szórakoztattak minket. Strandolás és ebéd után kettéváltunk. Az egyik csapat LEGO kisfilmet készített, míg a másik csapat művészetterápiás kereteken belül az agyag természetével ismerkedhetett meg. Természetesen ezután újra csobbantunk a Balatonban. Augusztus 13-án a reggeli torna ismét kihagyhatatlan volt, majd 2 sétahajóval megcsodálhattuk a környező hegyeket. Ebédig kihasználtuk a Balaton nyújtotta lehetőségeket. Délután ismét csoportbontásban vettünk részt a programokon, ahol a csapat egyik fele producerképző foglalkozáson volt, míg a másik fele az ásványokról érdekes információkat sajátíthattak el. Vacsora után az altáborok összegyűltek és tábortűz keretében közösen énekeltek, szórakoztak. A következő napon reggel a Balaton parton a Hősök napja került megrendezésre, ahol a rendvédelmi szervek érdekes foglalkozásokat tartottak. Lőttünk, eveztünk, futottunk a trafipax előtt, kipróbáltuk a részeg szemüveget, és érdekes kvíz feladatokat oldottunk meg. Délután a táborozók egyik fele a Hadtörténeti Múzeumban a szabadságharc fegyvereiről szóló interaktív órán vett részt, míg a többiek érzékenyítő, szemléletformáló foglalkozáson vett részt, és kipróbálhatta, hogy milyen az élet másképp. Este az altábori bulin fociztak, röplabdáztak, csocsóztak és táncoltak a gyerekek, emellett a vanília altábor többi tanulójával ismerkedhettek meg. Augusztus 15-én a teljes csoport sárkányhajózni indult. Kezdeti félelmeink gyorsan elillantak és önfeledt éneklésbe csaptak át. A hajózás után ebédig strandoltunk. Délután a lányok táncpárbajon mérték össze tudásukat, amíg a fiúk a chill zoneban csocsóztak, léghokiztak, ping-pongoztak. Az egész csoport együtt indult a trambulin parkba. Miután jól kiugrálták magukat, lementünk és elköszöntünk a Balatontól. Az este folyamán megrendezésre került a záró buli, ahol az összes altábor együtt szórakozott. A tábor utolsó reggelét pakolással, kijelentkezéssel töltöttük és felkészültünk a hosszú, forró vonatútra. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek, akiknek hála rövidebb lett a hazafelé utunk. Mindenki jól érezte magát, megtalálta a számára érdekes programot. Reméljük, jövőre Zánka visszavár. Addig is viszlát Balaton, viszlát nyár!