• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





Állatok világnapja 2021

Az állatok világnapjának célja az, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés és a felelős állattartás fontosságára.
Ebből az alkalomból kutyás élményprogramon vehettek részt a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, ahol Tarr Erzsébet, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány önkéntese Csipke terápiás kutyájával tartott izgalmas és látványos bemutatót. A program során a gyerekek játékos feladatokon keresztül tapasztalhatták meg hogyan lehet egy terápiás kutyát irányítani és miképpen tud segíteni a kiképzett kutya a rászorulóknak. Mindezeken túl arra is szép példát láttunk, milyen az, amikor teljes összhang van a kutyus és gazdája között. Ez nagyon fontos, hiszen az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat, nekünk embereknek pedig kötelességünk róluk felelősségteljesen gondoskodni.
Köszönjük az élményt és azt, hogy gazdagították ismereteinket! További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!