• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





2023. október 27. Pályaorientációs nap

Pályaorientációs nap
Mit is jelent ez a szó: pályaorientáció? Egy kisiskolás még nem tudja igazán, de ez a nap, ami erről szólt, mégis hatalmas élményt hagyott bennük.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén október 27-én tartottuk meg a Pályaorientációs napot, melynek hosszútávú célja, hogy minden életkorban az annak megfelelő formában és módon készítsük fel a tanulóinkat a felnőtt életre, a továbbtanulásra, életpályájuk megtervezésére.
Ezen a napon olyan foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, melynek rejtelmeibe nem igazán lát bele még a felnőtt ember sem.
Az alsós tanulóink Borbíróné Kelemen Andrea rendőr törzszászlós jóvoltából a rendőrök munkájával ismerkedhettek meg, majd  látogatást tettek a Polgármesteri Hivatalban, ahol a város irányításában dolgozók munkájába tekinthettek be. A Vésztői Pékségben a pékek, a Postán a postások, a Monostor étteremben a szakácsok, konyhalányok, pincérek munkáját ismerhették meg.  Az Euro Comercial Kft-nél negyedikeseink a lakókocsi gyártás fázisaival ismerkedtek.
Ez a nap rendkívül jó hangulatban telt kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek egyaránt, pozitív élményekkel gazdagodva tért haza mindenki.
Köszönetet mondunk azoknak a szakembereknek, akik segítették, hogy a napunk sikeres legyen, és tanulóink számos új ismeretet szerezzenek.