• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





Mese - Hős - Kalandtábor

Pályázati erőforrásból Mese - Hős - Kalandtábor valósult meg augusztus utolsó hetében a Sinka István Művelődési Központban. Az EFOP - 3.9.2 - 16 2017 - 000 HUMÁN KAPACITÁSOK FEJLESZTÉSE VÉSZTŐN ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN pályázat keretében 30 iskolás gyermek táborozhatott egy héten át, ahol különféle tevékenységek által felkészítettük őket, hogy olyan hősökké válhassanak, akikkel a mesében gyakran találkoznak. A heti program során a tanulók többféleképpen dokumentálták saját tevékenységüket, amelyet a hét végén teljesítményük részeként be is mutattak. Az egyes napok eseményei szorosan kapcsolódtak egymáshoz, biztosítva annak lehetőségét, hogy a tábor programját választó gyerekek elérhessék célkitűzéseiket. Az első nap az ismerkedő és csapatépítő játékok után a mesebirodalom kapujához érve csapatneveket választottak a gyerekek, elkészítették a csapat logót, majd a hősjelöltek találkozóján bemutatkoztak egymásnak. A hét során különböző küldetéseken vettek részt a gyerekek játékos formában, volt mesefa készítés, Disney és klasszikus mesék vetélkedője, népmese-kvíz, kincsvadászat. A napi program fontos része volt a kézműveskedés, mozgás, mese hallgatás. Készítettünk papírból gyöngykagylót, medúzát, békakirályt, zsugorfóliából nyakláncot a kedvenc mesehőssel, kulcstartót, akrillfestékkel vászontáskát díszítettünk. A mesehős csapatok furfangossággal, ügyességgel, minden nap kiállták a különböző próbatételeket, küldetéseket a mesék varázslatos birodalmában. A hét utolsó napján minden táborozó sikeresen teljesítette a mesehős vizsgát és megtapasztalhatták, a hétköznapi HŐSÖK köztünk élnek.


"Az igazi hős nem Superman vagy Batman a csoda ott él benned vagy bennem."


A tábort szervező pedagógusok: Szilágyiné Bak Anita, Kovács Éva, Kenyeres- Varga Anett