• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





KOMPLEX KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK – BIZTONSÁGOS KERÉKPÁROZÁS

 

 

A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0201 projektazonosító számú pályázat keretein belül a Komplex Közlekedési Ismeretek – Biztonságos kerékpározás címet viselő témanap két alkalommal is megrendezésre került. Az első a 2012/13–as tanévben 2013. május 21-én, a második a 2013/14-es tanévben 2014. október 7-én. A témanapokon a tanulók rengeteg hasznos információhoz jutottak. A délelőtt folyamán a tanórák kereteibe beépítve zajlottak a különböző közlekedéssel kapcsolatos feladatok. Ezt követően egy előadást tekinthettek meg a művelődési házban, amit mindkét alkalommal Gurmai Tamás rendőrtörzsőrmester tartott. Az előadás és az ezt követő kisfilm is természetesen a biztonságos kerékpározásról szólt. A délután folyamán élőben is kipróbálhatták a tanultakat, hiszen különböző szintű ügyességi pályákon próbálkozhattak a gyerekek. A pályák nehézségi fokozatai korosztályoknak megfelelően voltak összeállítva, mivel a témanap mind a nyolc évfolyamot megmozgósította. Az ügyességi feladatok elvégzése közben pedig aki nem jutott éppen pályára, aszfaltrajzzal tölthette el az idejét. A téma természetesen itt is a biztonságos közlekedés volt. A témanap végén „egészséges falatkákat” kóstolhattak a tanulók és minden résztvevő egy apró ajándékkal térhetett haza.